[trx_title type=”3″]

 A Javasokról

[/trx_title]

Ajánlott irodalom: Javaskönyv

Számunkra is és a külső érdeklődők számára is fontos lehet az, hogy összefoglalva, tisztán lássuk magunk előtt a javas elveket, részben a készülő javaskáté szempontjából, részben pedig azért, hogy mindig szem előtt tarthassuk azokat.  Ennek az összefoglalásnak lehet az alapja az alábbi rövid és tömör áttekintése a javas elveknek, melyben mintha kívülről néznénk rá a javasokra, úgy nézünk rá önmagunkra.

A javasság a második ezredforduló környékén, a közép-európai Kárpát-medencében, mint egy szellemi mozgalom bontakozott ki, amely a tanítani-gyógyítani-javasolni hármas jelszavával egy “új” szellemi utat teremtett, s melynek tagjai magukat javasoknak nevezik. A javas szó jelentése a szótárak szerint: mint főnév ( javast, javasok,régies formában javasa) ” pogány kori pap, kuruzsló, varázsló,táltos”, lásd Arany János versében: “Táltosok és bölcsek, javas, oltárnéző,/ Gyűl oda bűbájos, énekkel igéző”. A néprajzban a javas rendszerint apáról fiúra hagyott kuruzsló és jósló eljárásokat ismerő, a babonás hiedelem szerint gyakran természetfölötti erővel és képességgel rendelkező férfi, ahogy a köznyelvben él: ” A faluban élt egy javas.”. Mint melléknév a javas a kezdetleges, kuruzsló vagy babonás gyógyítással kapcsolatban jelenik meg, például mint “arra használt szer, javas szer”.

“( Az anya) a méhecskét küldi kilenc tengeren túl, hogy onnan javas írt, fűszerszámot hozzon”- írta Kosztolányi Dezső. A javas ( a Balaton környékén  javos ) szó és fogalom a magyar hagyomány egyik gyöngyszeme, mert ebben maradt meg a jós szavunk, valamint a javasol, továbbá a javaslat, ami a beteg jav-ára válik, továbbá a jó-s, jó-só = jó-szó. ( a helyes vagy igaz beszéd értelmében). Más szempontból  a jav, javak, javadalom = mindaz,aminek gazdasági szempontból értéket tulajdonítunk, vagy a javít = jobbít összefüggés is érdekes.

A javas mozgalom eredetét a régi, kereszténység előtti vallásra és akkorra vezeti vissza, amikor a magyarság a médekkel  és később a perzsákkal élt együtt, vagyis a hét méd törzs egyike volt ( kb. i.e.1200-522.). Ezt a népcsoportot nevezték az ókortól a különböző népek maga, magar, magi, magia, magiar, magyar, mago, magos, magor, magus stb. néven. Bár általában perzsáknak is tartják őket- és valóban, a perzsákkal is éltek- mivel a Zarahustra-vallás megerősödéséig, a Dáriusz előtti századokban a perzsák is mágushiten voltak.  A mágusok korábban a médekkel érkeztek a Zargosz-hegység északi nyúlványa, az Ararát és a Van-tó környékére, a mai Irán északi részére i.e. 1000 körül. A hét méd törzs egyikeként ír róluk Hérodotosz. A javasok ezt a mágusi hitet a magukénak vallják, de még ha a gyakorlásuk eredményeképpen természetfölötti erő birtokába jutnak is, tiszteletből és a fogalom eltorzulása miatt mégsem nevezik magukat mágusoknak. Másfelől a magyar szó jelentése is ez, ezért a “magyar mágus” kifejezés megkettőzés lenne. Vagyis a javasok olyan magyarok, akik visszaemlékeznek ősi világukra, vallásukra, hitükre.

A javasok a régi magyar vallást közös gyökerűnek tartják a védikus vallással, ezért tanrendszerük középpontjában a hármasság áll, amely a világerő három arca. Ezek szerint az Univerzum, a Világ, a természet, a test, a tudat milyenségét a világerő három aspektusának viszonya szabályozza. Ezek minél tökéletesebb egyensúlya harmóniát, az egyensúly megbomlása diszharmóniát eredményez. S mivel a világerő közvetlenül a tudatban is megnyilvánul, ezért a javasok minden megnyilvánult jelenséget a tudatáramlásokra vezetnek vissza, mert a tudat az a terület, ahol a három erő befolyásolható. A javasok gyakorlatrendszere erre az elvre épül fel. A javas-jóga a tradicionális jóga erre az elvre fókuszáló változata. Maggyakorlata a “hét világ jógája” gyakorlat. A javasgyógyászat is ezekre az alapokra épül. Alapelve: élettanilag az anabolizmus-metabolizmus-katabolizmus egyensúlya = egészség,a három folyam diszharmóniája = betegség. Magtanítása az “általános rendszerező élettan”, amely minden premodern, tradicionális élettant és gyógyászatot beépít és rendszerez az élettani folyamatok leírására és befolyásolására a gyógyítás érdekében. A javasok a jósláshoz három eszközt használnak és a hármasság jegyében három különböző tradíció jósrendszereit építik össze eggyé: a hermetikából a Hermetikus asztrológiát, a kínai taoizmusból a Ji Kinget és az Egyiptomból eredő héber Tarot-t. A javasok tisztelik a természetet és forrásoknál, fáknál, köveknél szertartásokat végeznek, melyen időnként egyfajta “szekerezős ” zenét zenélnek. A természetben munkáló világerőt háromfejű sárkány alakjában jelenítik meg. A természeti folyamatokat befolyásolhatónak tartják a tudat folyamatain keresztül, a megfelelő analógiák megteremtése által. A javas számára minden jel, üzenet – benső állapotáról és éppeni szellemi feladatáról. Nagy ügyességgel használják a “természet patikáját”. A javasok egyaránt ismerik az ásványok, növények, állatok, csillagok világát, rendszeresen bejárják ezeket a hét világ gyakorlat által. A javas a megszerzett tudatosságból származó erőt további emelkedésre, a még nagyobb harmónia megteremtésére fordítja. A magyar nyelvet szent “atyanyelvként” tisztelik és az egyik olyan hagyatéknak tartják, amely a régi mágusok világából megmaradt. A javasok a magyar nyelv csodálatos tulajdonságait alkalmazzák a tanításban, a gyógyításban és a javaslásban egyaránt.

Javassá tanulás, gyakorlás, valamint egy szertartás által lesz valaki, melyet három javas végez.  Az a jó, ha minden faluban él egy javas, mert békés emberek és életfeladatnak tartják a tanítás, gyógyítás, javaslás gyakorlását, de csak akkor tanítanak, gyógyítanak és javasolnak, ha kérik őket.

A javasok három szimbóluma:

  1. A három pengéjű kard, melynek markolatán a három sárkányfej a javas felé néz.
  2. A háromfejű sárkányt kötőféken tartó javas.
  3. A gyógyfa, melyet a javasgyógyászok használnak.

A javasok azt vallják, hogy úgy kell átmenni az életen, ahogy kés a vajban, és a következő életben is munkálkodni tovább a még tökéletesebb harmóniáért, mert minden tett megtermi a maga gyümölcsét.