Hetünk a szombat este folyamán a Bika jegyébe lépett Nap és az Oroszlán jegyének elején haladó Mársz kvadrátjával indul.
A tudatunk és a szándékunk között húzódó feszültséget talán már vasárnap is érezhettük. Ügyeljünk most arra, hogy megerőltető tevékenységet ne végezzünk, mert az kimerültséget, elgyengülést okozhat. A jógagyakorlatok közül az eke- és a gyertyatesthelyzetek segíthetnek az egyensúly fenntartásában.
Csütörtökön kulminál a Halak Vénusz-Szaturnusz együttállása, amelyhez még a Hold is csatlakozik, így felfokozhatja a nyomasztónak ható erőket. Érzelmeinket most koncentrációs gyakorlatokkal tudjuk átalakítani. Figyeljük meg a légzésünkön keresztül, hogy milyen lelkiállapotban vagyunk! Tartsuk figyelmünket a lélegzet áramlásán, kizárva a megjelenő belső impulzusokat.
A megjelenő feszültségeket az Oroszlán Mársz-Vízöntő Plútó szembenállása fokozhatja, amelynek a Bikában haladó Nap a kerszttüzébe kerül, így ő szenvedheti el a kialakult élethelyzetet.
A fix jegyek között fennálló feszültség jellemzője, hogy nem igazán akar változást előidézni, annál inkább törekszik a jelen állapot fenntartására.
Segítségünkre lehetnek a fentebb említett testhelyzetek, valamint a galagonya, a kankalin és a bazsalikom főzete, illetve áztatmánya.
Ebben a fennálló feszültségben köszönthetjük a Bika havának újholdját, amely reményeink szerint pontot tehet ez említett feszültségsorozat végére.
Figyeljük meg élethelyzetünket, hiszen mindig a saját állapotunk lehet az iránymutató. Amennyiben tehetjük, vessük össze születési képletünket a tranzitmozgással, így hiteles képet kaphatunk önmagunkról és megoldandó létfeladatainkról.
Képletfelállításhoz az AstroSky® Asztrológiai Rendszert használjuk.







