Javas blog

Asztrológiai áttekintés – 18. hét

Hetünket a telő Hold első fázisában indíthatjuk. Önérzetünk jelölője kedden lép az Ikrek jegyébe, de addig a Bika jegy analógiájában tevékenykedhetünk.
Vizsgáljuk meg lelki stabilitásunk, belső egyensúlyunk állapotát, elsődlegesen az élettani alapok figyelembevételével!

Az Oroszlán jegyében haladó Mársz és a Vízöntő jegyében araszoló Plútó szembenállása már vasárnap hajnalban kulminált, de lassú járású jelölők lévén a fényszögkapcsolat energetikája még legalább a hét közepéig érezhető, különösen a teendőink elvégzésében. Szándékunkat lehetőség szerint irányítsuk a feladataink megoldására!

Szerdán, a kora esti órákban köszönthetjük érzelmi folyamataink jelölőjét a Kos jegyében. Mostantól a Vénusz tüzesebb oldalát is megtapasztalhatjuk. Ráláthatunk arra, hogy ebben a jegyben érzelmi indíttatásainknak nem igazán tudunk érvényt szerezni, hiszen a Vénusz száműzetésben van a Kos zodiákusban. Azonban a Bika jegyében lévő Nappal kölcsönösen előnyös recepciója van, és ezt ki is használhatjuk érzelmeink stabilizálására, illetve a formaművészetekben is jeleskedhetünk.

Kapcsolatainkban is lehetnek újjászületéssel, érzelmi stabilitással kapcsolatos törekvéseink. A Vénusznak a Kos jegyének elején haladó Neptunusszal való  együttállása ködösítheti egy-két napig a fentiekben leírtakat, ezért  csütörtökön és pénteken legyünk visszafogottabbak érzelmeink megnyilvánításában.

Hetünk utolsó napján fordul a Plútó látszólagosan hátráló mozgásba, így mostantól a világi események hátráltató, visszatekintő arcukat mutathatják felénk.

 

Képletfelállításhoz az AstroSky® Asztrológiai Rendszert használjuk.

Cikk megosztása itt:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Vélemény, hozzászólás?

Témák

ájurvéda, asztrojóga, asztrológia, buddhizmus, egyetemes hagyomány, életmód, élettan, filozófia,  gyógyászat, gyógynövények, hagyomány, hermetika, hinduizmus, homeopátia, ji king, jóga, kabbala, magiar hagyomány, okkultizmus, taró

Legfrissebb írások

Tartalomjegyzék