Az elmúlt hét folyamán már tapasztalhattuk az Uránusz Ikrek jegyébe lépésének viharos hatásait,
amely elég nagy pusztítással, hosszabb áramszünetekkel járt. Természetesen a jelenségeket a jelek szintjén érdemes értékelni, hiszen ott fognak igazán megmutatkozni.
Jól tesszük, ha átgondoljuk ezt a nem mindennapi, paradox helyzetet, hogy az Uránusz az Ikrek jegyében a Merkúriusz uralma alá kerül, azaz a gondolkodás által lehetőségünk van a gondolkodás megszökött aspektusát megfigyelni! Érdemes vizsgálódnunk merkuriális képességünk, illetve az Uránusz minőségei között fennálló kötöttségen, kapcsolaton. Magyarul a gondolkodási folyamataink és a körülmények között megtaláljuk-e az összefüggéseket?
Hetünket az éppen hátráló mozgásba forduló Merkúriusz energiája fogja jellemezni, amely számunkra visszatérő folyamatok, események láncolatát mutathatja meg a következő három hétben. Figyeljük meg, hogy milyen események, folyamatok köszönnek vissza a mindennapokban, hiszen azokkal még van teendőnk!
Ilyen időszakokban nem igazán érdemes új folyamatokat indítani, mert azok „hátrafelé fognak elindulni”, vagyis akadályoztatva lesznek. Inkább rendezzük elmaradásainkat, gondoljuk újra a visszatérő dolgokat.
Képletfelállításhoz az AstroSky® Asztrológiai Rendszert használjuk.







