„Az idő ura” május 25-én, vasárnap reggel, napkelte után a Kos zodiákusjegybe lép, így véget ér egy több mint két és fél éve tartó ciklus, amely a Halak Szaturnuszt jellemezte.
A Szaturnusz 28-30 év alatt tesz meg egy kört az ekliptikán – jelezve az idő múlását –, és három szaturnuszi kör tesz ki egy emberi életciklust. Az első körben bemutatja az élet menetét, a szabályokat, a második 28-30 évben vizsgára szólítja a szülöttet, majd a harmadik körben számonkéri a tanultakat.
A vasárnapi Szaturnusz-átlépés különlegessége, hogy együttállásba kerül a szintén a Kos jegyében tartózkodó Neptunusszal, amiről még nincs tapasztalatunk, hiszen a Neptunusz legutóbb az 1860-as években járt a Kos jegyében. Így a Szaturnusz és a Neptunusz együttállása vélhetően felvet néhány, a sorsunkkal összefüggő kérdést, transzgenerációs ismétlődést, amelyet most felismerhetünk. Ebben az évben még találkozik néhányszor e két jelölő: hol a Halak jegyébe visszafarolva, hol a Kos jegyébe előremenetben lejtik táncukat, megágyazva egy olyan változásnak, amely igen ritkán érhető tetten az ember életében.
A pontos vizsgálathoz természetesen érdemes radixképletünket összevetni a tranzitmozgásokkal, illetve egyéb direkciókat is megvizsgálni. Nézzük meg, hogy a Kos zodiákus mely életterületeinket fedi le, így pontos képet, kaphatunk a változás helyéről, folyamatáról, illetve alakulásának kilátásairól! Tudjuk, hogyha figyeljük a konstellációkat, úgy azok energetikájáról kaphatunk képet, belső élményt, amely választásokat és megoldásokat is kínál a megfigyelőnek.
Ebben az esztendőben bőven lesz alkalmunk sorsunk fonalát igazgatni, amihez kiváló segítséget – sőt, megoldásokat is – kínál a hermetikus asztrológia összefüggéseinek ismerete.







