Asztrológia az Oszmán Birodalomban
„A munajdzsimok matematikai és csillagászati szakértelemmel rendelkeztek, amelyeket az asztrológia gyakorlatában is alkalmaztak”
(A. Tunc Sen – Elfeledett szakértők)
I. Oszmánok birodalma
A Bizánci Császárság az 1071-ben elszenvedett manzikerti csatavesztését követően a kis-ázsiai térségből átmenetileg ugyan, de kiszorult, és az így keletkezett űrt a szeldzsuk törökök országa töltötte ki, amelyből 1288-ban az egyik török határterület bégje, Oszmán emelkedett ki, aki nagyon rövid idő alatt a többi török béget uralma alá hajtotta. Az oszmán törökök ezt követően is megállíthatatlannak bizonyultak: 1328-ban átkeltek a Dardanellákon a Balkánra, 1371-ben a bolgárokat, 1389-ben Rigómezőnél pedig a szerbeket is legyőzték. Zsigmond királyunknak is meggyűlt a baja velük Nikápolynál (1396), és ha Timur Lenk 1402-ben nem győzi le Ankaránál az addig legyőzhetetlennek tűnő hadseregüket élükön a szultánnal, akkor lehet, hogy már száz évvel hamarabb Magyarország határain belül találjuk őket, és Hunyadi Jánost Dobó Istvánhoz hasonlóan „csupán” végvári kaptányként tisztelhetnénk. Az ankarai vereséget követően I. Bajazid szultán utódai közötti testvérharcok mintegy tíz évig tartottak, amit az európai hatalmak összefogás hiányában beavatkozás nélkül hagytak, így az alapító Oszmán receptjét követve a testvérek között a legvérengzőbbnek számító I. Mohamed ragadta magához a kezdeményezést, és újraegyesítette apja államát. Az új török szultán visszavette a Balkán feletti uralmat, s portyázó seregei 1420 végén már a Magyar Királyság területére is betörtek. A csatatéri sikereket (1444: Várna, 1448: Rigómező) követően megszületett az az áttörés, amelyre az oszmánok már régóta vártak: 1453. május 29-én II. Mehmed szultán (1451–1481), a „Hódító” véget vetve a Bizánci Birodalomnak meghódította Konstantinápolyt, amely Isztambul néven a születendő birodalom új fővárosa lett.
Az Oszmán Birodalom (továbbiakban: birodalom) folyamatos terjeszkedésével 1517 után érte el az arab világot, és az iszlám világ leghatalmasabb államává vált, amelynek területe Közép-Európától, a mai Algériától az Indiai-óceánig terjedt. Katonai erejét tekintve a 16. századi világ – Kínát követő – második legnagyobb hadseregével bírt. Rabszolgatartásban nagyban hasonlított példaképére, a Római Birodalomra, amelynek szintén nagysága lett a veszte. Ugyanis ahogy a Római Birodalom, úgy az oszmán sem tudott a hódítási „akciórádiuszán” túl további területekkel bővülni, ami az emberi és természeti erőforrások elapadásához, hódító felfogású államszervezetének lassú sorvadásához, majd az I. világháborús vereséget követően végső soron a birodalom 1923-ban bekövetkező teljes széteséséhez vezetett.
II. A birodalom oktatási rendszere
A medreszék voltak az Oszmán Birodalom legfontosabb oktatási intézményei, afféle kollégiumok, amelyek tanítói arabul, oszmán-törökül és perzsául tartották előadásaikat. Az első medreszét 1331-ben alapította Orhán bég (az Oszmánt követő második uralkodó), és körülbelül a 20. század fordulójáig folytatták tevékenységüket. II. Mehmed szultán uralkodásáig kezdetben főként vallási tudományokat oktattak, a reáltudományok – mint például a matematika, a csillagászat, az orvostudomány és a fizika – iránt ekkor még nem volt nagy érdeklődés. Konstantinápoly meghódítását követően váltak egyre népszerűbbé a reáltudományok az oszmán oktatási rendszerben. Ebben II. Mehmed is példával járt, mivel muszlim tudósokat és művészeket hívott udvarába, akik a mai Egyiptomból, Szíriából, Irakból, Iránból és Türkmenisztánból érkeztek, ahol az arab világ legfontosabb szellemi központjai működtek. Emellett az oszmánok menedéket adtak a Granada 1492-es spanyol fennhatóság alá kerülését követő üldöztetés elől menekülő muszlim és zsidó tudósoknak. A feltételek tehát rendelkezésre álltak (állami mecenatúra, kiművelt emberfők, iskolák-könyvtárak) ahhoz, hogy az asztrológia otthonra találjon, és rangot szerezzen szellemi körökben.
Az érintkezések – bár időbeli késéssel – a nyugat-európai szellemiséggel fokozatosan aktiválódtak, így az iszlám világban a kopernikuszi csillagászattal való első kapcsolat a 17. század közepén történt meg, amikor Ibrahim Efendi oszmán tudós lefordította Noel Durret 17. századi francia csillagász egyik művét. Kopernikusz új heliocentrikus koncepciójának bevezetése és elterjedése az oszmán világban nem okozott konfliktust a vallás és a tudomány között, ellentétben Európával. A heliocentrikus felfogást először technikai kérdésnek tekintették, később előnyben részesítették Ptolemaiosz geocentrikus rendszerével szemben, mivel vallási szempontból is pozitív megítéléssel bírt. A vallás és a tudomány közötti konfliktus csak a 19. század vége felé kezdte feszíteni az oszmán-török szellemi életet, olyan nyugati gondolkodásmódok felbukkanásától kísérten, mint a pozitivizmus és a biológiai materializmus.
Hagyományos tudományok kiegyensúlyozott művelése szempontjából a légkör a 17. századtól kezdve kezdett megváltozni, mivel a birodalom új területeket már nem tudott meghódítani, így az expanzió háttérbe szorulása a birodalom csökkenő bevételeiből eredő társadalmi és gazdasági zavarokat eredményezett, ami együtt járt a mecenatúrát biztosító központi hatalom gyengülésével. Azok a tényezők, amelyek a tudósokat tudományos munkára ösztönözték, eltűntek, és helyüket a megélhetésért folytatott küzdelem vette át. Még ebben az évszázadban viták bontakoztak ki a szalafita iszlám és a miszticizmus támogatói között az oszmán értelmiségiek körében. A szalafiták, akik a vallás általi üdvözülést kiemelten kezelték, negatívan viszonyultak a megismerés más ösvényeihez, így a filozófiához, a művészetekhez és a tudományhoz, ami az oszmán reál- és humán tudomány háttérbe szorulásához vezetett.
A vallás és a tudomány (közte az asztrológia) kapcsolata korántsem volt ellentmondásoktól mentes, amit jól példáz az alábbi történet:
1550 júniusában I. Szulejmán engedélyt adott a Szulejmán-mecset építkezésének megkezdésére, amely jelentős számú érdeklődött vonzott, akik izgatottan várták, hogy lássák az alapok lerakását. Az alapítás az udvari asztrológusokkal egyeztetett időpontban történt, ami jól mutatja az asztrológia akkori kiemelt helyét a központi döntéshozatalban. Az asztrológia helyzetét tekintve azonban kitett volt az uralkodót körülvevő tanácsadók befolyásolási manipulációinak, így történhetett, hogy 1580-ban az isztambuli csillagászati obszervatóriumot „a nagy admirális erői ágyúgolyókkal bombázták a tengerpartról”, III. Murád szultán parancsának eredményeként. Az obszervatórium – ahol a csillagok és bolygók mozgását dokumentálták –- lerombolása Shaykh Al-Islam Kadizade Shemseddin főbíró vallási rendeletét (fatváját) követte, amely szerint „a világon nincs olyan ország, amely obszervatóriummal rendelkezne, és amely merészelné vizsgálni az égi szférákat”. Bár a pusztítást időnként az oszmánok tudományellenes hozzáállásának bizonyítékaként hozzák fel, ami a hanyatlás tézisét támasztaná alá, azonban a történet ennél összetettebb, figyelemmel arra, hogy az obszervatóriumot III. Murád építtette főasztrológusa javaslatára, aki azt a tudományos kutatások színteréül szánta. A támadás tehát valószínűleg inkább az asztrológia pillanatnyi megítélésére példa, mintsem arra bizonyíték, hogy a középkori oszmán tudomány már hanyatlásnak indult volna.
A medreszék mellett voltak más intézmények is – mint az udvari főasztrológus-csillagász (munajdzsim-basi) hivatala és az időmérő házak (muvakkithánok), – ahol hallgatóknak kifejezetten asztrológiát és csillagászatot oktattak. A muvakkithánok szinte minden városban a mecsetek udvarán álló kis épületek voltak, ahol a muvakkithánokban dolgozókat muvakkitoknak nevezték, ami azt jelentette, hogy ’az a személy, aki méri az időt’, különösen az imaórák idején. Az időmérők tudásszintjétől függően a muvakkithánok egyszerű obszervatóriumokként is működtek.
A birodalom első ismert és nagy tudású csillagásza a 15. században élt Kadi-zada al-Rumi volt, aki Anatóliában született, majd Szamarkandba költözött, ahol a helyi obszervatórium igazgatója és az ottani medreszék főoktatója lett. Tanítványai matematikai és csillagászati tudásukat Szamarkandból az Oszmán Birodalomba vitték, és oktatóként szolgáltak a medreszékben és bár az utókorra csupán csillagászati műveket hagytak, mégis a török asztrológiakutatás az ő hatásaiknak tudja be az asztrológia elterjedését a birodalom szellemi köreiben.
E kor (15. század) szülötte az első oszmán-török nyelvre lefordított első asztrológiai könyv („A naptár harminc fejezete”) megjelenése, amely főként a naptárkészítésre fókuszál, de második része már asztrológiai ismeretekről szól. E könyv népszerűségét jól jelzi, hogy tankönyvként szolgált néhány medreszében.
III. Az asztrológia megítélése a szultáni udvarban
A szultáni palota két részből állt: a belső palotából (enderun) és a külsőből (birun). Személyzete ennek megfelelően két részből állt: az „enderuniak”-ból, akik a palotában éltek, míg a „biruniaiak” saját házaikban laktak. Ez utóbbi körbe tartoztak mindazon tudósok (ulema), akiket a medreszékben neveltek, mint például a szultán tanára, főorvosa, fősebésze, szemésze és főasztrológus-csillagásza.
Az udvari asztrológus pozícióját valamikor a 15. század vége és a 16. század eleje között hozhatták létre, amit elárul az a tény, hogy az uralkodóval való konzultáció [1] mellett feladatkörébe tartozott a naptárkészítés is, és a palota első, almanach formájában készült naptárai II. Murád uralkodására (1421–1451) vezethetőek vissza.
II. Bajazid szultán uralkodása (1481–1512) alatt jelentősen megnőtt a csillagászati és asztrológiai ismeretek iránti érdeklődés a szultán részéről, így ennek megfelelően a könyvek, valamint a naptárak száma is szépen gyarapodott. Ebben az időben már több udvari asztrológus működéséről tudunk, akiket a medreszékből kikerült tudósok közül választották ki. A 16. századtól kezdve feladatukat a naptárak mellett böjti időbeosztások és horoszkópok (zayice) készítése képezte a palota és az kiemelt állami pozíciót betöltők számára, olyan fontos eseményekhez, mint a császár trónra lépése, háborúk megindítása, császári utódok születései, esküvői szertartások, hajók vízre bocsátása. Ezenkívül az udvari asztrológusok követték a csillagászati eseményeket, például az üstökösök átvonulását, földrengéseket és tűzvészeket, valamint a nap- és holdfogyatkozásokat, és ezeket az információkat a kapcsolódó értelmezésekkel együtt továbbították a palotának.
A birodalom fennállása alatt, annak 1924 végén történt összeomlásáig összesen harminchét udvari főasztrológus szolgált a palotában.
A szultáni palotában az udvari főasztrológus felelt az udvari asztrológusok irányításáért. Az általa összeállított számalapú és eseménynaptárakat magának a szultánnak mutatta be minden tavaszi napfordulókor. Tanítóként is dolgoztak, néhányan közülük bírák és orvosok is voltak. A medreszéból kikerült férfiak legmagasabb pozíciója a kazasker (az oszmán igazságszolgáltatás magas rangú tisztviselője) volt, és látjuk, ugyanakkor számos esetben az udvari főasztrológus kazaskerként is dolgozott. Az udvari főasztrológusok hivatalában négy vagy öt udvari asztrológus és gyakornok és egy udvari másodasztrológus (munajdzsim sani) teljesített szolgálatot. Az udvari asztrológusok feladatát a naptárak és néhány csillagászati és asztrológiai könyv másolatának elkészítése képezte. Az udvari másodasztrológus segített az udvari főasztrológusnak a naptárak elkészítésében, emellett szabadon elkészíthette saját naptárait. Az udvari főasztrológus kizárólagos feladatát képezte a szultán személyének és a fontos állami hivatalnokoknak szóló horoszkópok készítése. Néhány kritikus esemény esetén a palota felkérte mind a főasztrológust, mind a másodasztrológust, hogy készítsenek horoszkópot a kedvező időkezdetre. Ha az általuk javasolt időpontok között eltérés volt, akkor a szultán hozta meg a döntést.
A szultánok kérdései között a kedvező időpont kiválasztása az asztrológusoknak címzett leggyakrabban feltett kérések egyike volt. Néhány szultán azonban alapvetően gyanakvó volt a kedvező időkezdet kiválasztásával kapcsolatban. Ilyen uralkodó volt I. Abdul-Hamid szultán (1774–1789), aki teljes mértékben sosem bízott asztrológusaiban. Egyik esetben a birodalom nagyvezírjének (a hadsereg parancsnoka) tanácskozása során az udvari főasztrológus és a másodasztrológus két különböző időpontot javasolt katonai cselekmény kezdetének, így a döntés a szultánra hárult. A szultán a kialakult helyzetre a következőképp utasította a nagyvezírt: „Amelyikük jártasabb, annak az időajánlását használja. Különben csak Isten ismeri a kifürkészhetetlent”.
Bizalmatlanságának egyik ismert példája, hogy a szultán keddi időpontra módosítva felülbírálta az udvari asztrológusok által a hadjárat megindítására vonatkozó csütörtöki (a Hold akkor épp a Skorpióban járt) időpontot, kijelentve, hogy „ha minden lépéshez a megfelelő időt kérjük, akkor két hónap alatt sem érünk oda”.
IV. A naptárakról
Ezeket a naptárakat a csillagászati csillagászati táblázatok (zij) adatai alapján készítették. Az Oszmán Birodalomban sokáig a Szamarkandi Obszervatóriumban készített Zîj-i Ulugh Beg-et használták. Idővel ez a csillagászati táblázat a hibái miatt elégtelenné vált, és helyét az európai obszervatóriumokban készített csillagászati táblázatok vették át. Az oszmánok, akik egy ideig Noël Durret [2] csillagászati táblázatát is alkalmazták (különösen 1648 után), 1800 után elkezdték használni – először arabra, majd törökre fordítva – a francia csillagász, Jean-Dominique Cassini [3] csillagászati táblázatát, aki a Zîj-i Ulugh Beg hibáinak kijavításával írta meg csillagászati táblázatát. Mivel a Cassini-féle táblázat sem volt minden elemében pontos, ezért II. Mahmud szultán rendeletére 1832-től a Lalande[4]-féle csillagászati táblázatot kezdték használni. A 19. század első felének végétől kezdődően az udvari asztrológusok félretették ezeket a csillagászati táblázatokat, és a Francia Obszervatórium (Observatoire de Paris) által évente közzétett csillagászati táblázatokat használták, és ennek megfelelően végezték el számításaikat.
Az udvari főasztrológus naptárának bemutatási ünnepségét minden évben március 21-én tartották az udvari főorvos nevruzziye ünnepségével együtt.
A főorvos egy vörös színű és aromás pasztát készített ámbrából, ópiumkivonatból és különféle aromás gyógynövényekből, és a nevruz (új nap) éjszakáján, a főasztrológus által meghatározott órában ezt a pasztát, amelyet nevruzziyének neveztek, először a szultánnak, majd a palota előkelőinek szolgálták fel.
A paszta felszolgálását követően következett az újév naptárának főasztrológusi bemutatása a szultán színe előtt.
Kétféle naptár létezett: a számnaptár és az ítéletnaptár. A számnaptár az év hónapjait és napjait mutatta, amelyhez az iszlám (hikri) és a Julianus- (rumi) naptárak számításai szolgáltatták az alapot, azonban egyes naptárakba perzsa, kopt és alexandriai naptárak elemei belekerültek. Az ítéletnaptárban jóslatok szerepeltek az elkövetkező év eseményeiről és bizonyos tevékenységekhez megfelelő időpontokról. A naptárak elején néhány rövid, de jelentős történelmi információ szerepelt.
A naptárak három fő részből álltak. Az első részben rövid, de jelentős történelmi információkat és asztrológiai értékeléseket közöltek, a második rész a naptár fő része volt, a harmadik részben pedig a nap- és holdfogyatkozásokról szóló információk szerepeltek. Részletesen:
Első rész
a. Történelmi információk:
Ebben a részben az udvari asztrológusok minden évben lemásolták a régi naptárt úgy, hogy minden tétel utolsó számához egyet hozzáadtak, és egy utolsó bekezdést fűztek hozzá az előző év eseményeiről. A kronológiai listákkal és a prófétákra vonatkozó történelmi információkkal kezdték, Ádámmal kezdve, majd rátértek a kalifákra, a szeldzsukokra, az oszmánokra és a karamánokra. A kronológiai felsorolás után csillagászati és asztrológiai számítás és ítélet következett.
b. Horoszkóp (Zayiçe) és ítéletek (Ahkam):
Ebben a részben a horoszkópot és annak ítéletét, az új évben lehetséges összes eseményt feltüntették. Ezenkívül „el-Mevasim” vagy „el-Mevasim és ahval-i kevakib” címen jóslatokat tettek közzé a szultánról, a vezírekről és az államférfiakról, a szent napokról és éjszakákról, a hónapok kezdetéről, a csillagok és bolygók napi helyzetéről, valamint az évszakok szerinti időjárási viszonyokról.
Az első rész végén egy tizenkét állatot ábrázoló török naptár volt látható, amelyet a törökök a hagyomány szerint az iszlám megjelenése előtt használtak. Az udvari főasztrológus által készített naptárakban csak egy rövid bekezdés volt említés szintjén erről a naptárról, mivel az állatokat tekintve mindig az új évnek megfelelő állatot jelenítették meg. Ezekben a naptárakban egy másik fontos pont a Nyolc Csillagról [5] szóló ítélet volt.
Második rész
Ez a volt naptár fő része, amely általában 13 oldalas volt, és a naptárak (iszlám és julianusi) a táblázatokban voltak feltüntetve. Ezeken az oldalakon, minden napra vonatkozóan, információk voltak arról, hogy melyik munkát vagy feladatot kell elvégezni, és mit kell kerülni. A tizenkét hónap oldalán feltüntették a következő év szerencsejelölőjét és a tizenkét jegy horizontházbeli elhelyezkedését, valamint a bolygók haladásának fokszámait is felírták.
A naptárak oszlopainak fejlécei és az általuk jelölt témák a következők voltak:
a. Választások/Lehetőségek (İhtiyarat):
Ebben az oszlopban a hónap adott napján feltüntették a helyénvaló és nem helyénvaló dolgokat. A fontos tevékenységekre nem alkalmas napokat olyan szavakkal jelölték, mint az el-Mahzurat (nem tanácsos), és azokat a dolgokat, amelyeket nem szabad megtenni. A fontos tevékenységekre alkalmas napokat olyan szavakkal jelölték, mint a mubarektir (’áldott’) vagy a lâ-be’sdir (’ártalmatlan’). A nap- és holdfogyatkozásokat is ebben az oszlopban jelölték.
b. Javallatok (Delalat):
Ebben az oszlopban feltüntették azokat a dolgokat, amelyeket a szultánnak és a kiemelkedő személyeknek meg kell vagy nem szabad tenniük. Ezenkívül az általános élettel kapcsolatos ítéleteket és tanácsokat is itt adták meg. Ezek tetején az Allahu ’alem (’Allah tudja’) mondat szerepelt.
c. Egyéb információk (Tevkiat):
Ebben az oszlopban a naptári adatokat, azaz a fontos és szent napokat és éjszakákat, ünnepeket, időjárási információkat, a hónapok nevét és egyes bolygók napi helyzetét tüntették fel.
d. Napok (Cu’muat):
Ebbe az oszlopba a hétköznapok nevei kerültek, azonban még ha a naptár török vagy arab nyelvű is volt is, a napok nevét mindig perzsa nyelven írták.
e. Jegyek helyzete (Mevaki-i burûc):
Ez az oszlop a Hold helyzetét mutatta (melyik nap melyik csillagjegyben tartózkodik).
Harmadik rész
A naptár ezen részében részletes információkat találhatunk a következő év nap- és holdfogyatkozásairól, valamint azok asztrológiai értelmezéséről.
V. Az utolsó udvari főasztrológus, Husszein Hilmi Efendi (hivatalban: 1909–1924 között) és híres jóslata
Husszein Hilmi Efendi volt az oszmán palota utolsó főasztrológusa, akinek halála után a főasztrológusi hivatal intézményét eltörölték, bár az időmérés és a naptárkészítés továbbra is működött az időmérő házakban (muvakkhitánok), azonban ezt az intézményhálózatot 1952-ben számolták fel.
Husszein Hilmi Efendi egyik híres jóslatát az I. világháború alatt adta, amikor az antant ellenséges erői 1915-ben Gallipolinál partra szállva a Birodalom belseje felé való betörésre készültek és a törökök riadalma általános volt. V. Mehmed szultán az állami szervek és kormányzati központ áthelyezését fontolgatta, azonban mielőtt bármilyen döntést hozott volna, megkérdezte Husszein Hilmi Efendit, hogy valóban fennáll-e a veszélye annak, hogy az ellenség betör Isztambulba, vagy sem. Tanítványa és az új obszervatórium igazgatója, Fatin Gökmen segítségével Husszein Hilmi Efendi elkészítette a horoszkópot, és tájékoztatta a szultánt, hogy három kritikus napot kell csak kibírni és ezt követően megváltoznak a csillagok állásai, és az ellenség nem fog tudni betörni Isztambulba. Jóslata igaznak bizonyult, három kritikus napot követően valamennyi antant próbálkozást a török haderő sikeresen visszavert és az ellenség visszavonult Gallipoli határából. Husszein Hilmi Efendi csillagászati órákat tartott a medreszékben, azonban a medreszék megszüntetése után átmenetileg munkanélküli lett. Szerencséjére tudása iránti érdeklődés állandó volt, mivel kiváló csillagász volt nagyon jól ismerte a régi és az új csillagászati eszközöket és tanokat, sok diák vett magánórákat tőle csillagászatból, fizikából, matematikából, geometriából, naptákészítésből és asztrológiából.
Összefoglalás
Az Oszmán Birodalomban a tizenkilencedik század végéig az asztrológiát és a csillagászatot egy tudománynak tekintették ilm-i nucum (csillagok ismerete) néven, és a tudományt gyakorló tudósokat munajdzsimnak nevezték. A munajdzsim névből ugyanakkor nem lehet megállapítani, hogy az asztrológusra vagy a csillagászra gondolunk.
Az iszlám tudomány irodalmában azonban az asztrológiát önmagában általában ilm-i ahkâm-ı nucûmnak (’a csillagok ítéletének ismerete’), sanaat-i ahkâm-ı nucûmnak (’a csillagok ítéletének művészete’), ilm-i nucûmnak vagy ilm-i tencimnek, a csillagászatot pedig ilm-i heyetnek és ilm-i eflaknak (’az egek ismerete’) nevezték. Ahogy korábban említettük, a munajdzsimok együtt tanultak és gyakorolták a csillagászatot és az asztrológiát, de néhány munajdzsim szakosodott és fő érdeklődési köre kizárólag az asztrológia volt, míg mások inkább csak a csillagászat iránt érdeklődtek.
[1] Történeti források, krónikák is igazolják, hogy a főbb események előtt II. Murád rendszeresen konzultált asztrológusokkal (Mahruse-i Istanbul Fetihnamesi, Tarihi Ata).
[2] Noël Durret (1590–1650) XIII. Lajos francia király és Richelieu bíboros udvari csillagász-matematikusa.
[3] Jean-Dominique Cassini (1748–1845) francia csillagász, 1784–1793 között a párizsi Observatoire de Paris elnöke.
[4] Joseph Jerôme Lefrançais de Lalande (1732–1804) jogász-csillagász.
[5] A „Nyolc Csillag” a törökök által a tevéhez hasonló csillaghalmaznak adott név, amelynek jelölői működését ártónak természetűnek tartottak.
Forrás:
İLHAN, Barış: The Astrology of the Ottoman Empire, Barisilhan Publishing, 2007 Istanbul.
Astrology Podcast With Chris Brennan and A. Tunç Şen – Transcribed by Teresa “Peri” Lardo, Transcription released June 18th, 2025.
Képek forrása: Wikimedia Commons
