Javas blog

Lucaszék, lucakalendárium, lucapogácsa és lucabúza – praktikák a sötét erők ellen és a jövő megtudakolására

Lucabúza

Valamivel több, mint négyszáz évvel ezelőtt, a ma is használatos naptárunk életbeléptét megelőzően ez a gonoszjárónak tartott nap volt az esztendő legrövidebb napja, a téli napforduló napja. Ekkor voltak a leghosszabbak az éjszakák, vagyis a sötétség uralma teljessé vált, ugyanakkor e napon bukkant elő alvilágjárása után a Tejút-Világfa hasadékából a megújult s így újjászületett Nap is. Ez a nap tehát kettős természetű, akárcsak Luca alakja a néphagyományban.

Luca neve azt jelenti: fényesség, tehát aki meghozza az eddig uralkodó sötétségbe a fény, a világosság, a nappalok várva várt növekedését, másrészt van egy boszorkányszerű, rontó formája is, a leprafehér lucaasszony. Egykor nem is igen adták újszülöttnek ezt a nevet, mert attól tartottak, hogy hamar meghalna, „elvinné a luca a lelkét”. Korán reggel, de akár estig beállóan Luca napján is kiseprűzték a házból a látogatóba érkező fehérszemélyt, mert „lucaszerű lehet a lelke” és a beállító nők egyébként sem jeleznek jót a jövő esztendei termés felől. Jobban örültek a kotyolóknak, azoknak a fiúgyermekeknek, akik házról-házra járva szavalták „vaskos” termékenységserkentő varázsmondókájukat.

A téli varázsló szokások tehát leginkább Luca napjára sűrűsödtek. A mágikus hagyomány e napi hiedelmei is bajelhárításra, termékenységvarázslásra vagy időjárásra vonatkoztak, ilyen, hogy csak a legfontosabbakat említsük, a lucakalendárium, a lucaszék és a lucabúza kezdetvarázsló cselekményei.

A lucakalendárium az időjárás figyeléséből áll össze: a Lucától Karácsonyig tartó tizenkét napos időszak minden egyes napjának természete, enyhesége vagy éppen borússága, szárazsága vagy csapadékossága a következő esztendő egy-egy hónapjának felel meg. Az időjósló hagymakalendárium elkészítése már bonyolultabb, a lucaszékével vetekszik. Tizenkét hagymahéj szükséges hozzá, tizenkétrétű vöröshagymának is csak a harmadik rétege az, ami jó. A héjakat szép sorjában ki kell rakni az ablakközbe, sót hinteni beléjük, majd balról jobbra haladva lehet olvasni a hónapokat: amelyikben átnedvesedett a só, ott hó vagy eső várható. Helyenként régen megjegyezték, hogy Luca napja a hét melyik napjára esik és azon a napon egy egész éven át a gazdasszony az apróbb lábasjószág megmaradását és szaporaságát kérve fordult az éghez.

A három lábú, kerek ülőkéjű lucaszék hagyományosan tizenháromféle fából készül, vas nélkül. Lassan kell bíbelődni vele, Luca napján kell elkezdeni az összeeszkábálását és a lucatizenketted végeztével, éppen Karácsonyra kell befejezni. A keresztúton vagy az e napi ünnepségen kört kell köré húzni és így ráállva – azaz tulajdonképpen felülemelkedve a szokványos létezés szintjén rápillantást nyerni a valóságra – meg lehet látni az emberek közt a rontó szándékú boszorkányok más módon láthatatlan disznófejét vagy szarvait. De meg lehet pillantani régi, lyukas fakanálon, koporsódeszkán keresztülnézve is gonoszt, ám abban a pillanatban sarkon kell fordulni és mákot szórva – hogy a kíváncsiskodót utol ne érjék, mert a boszorkányoknak minden mákszemet fel kell szedniük – hazarohanni. „Mákja van”, ha megmenekül, mert ha utolérik, akkor biz’ megrontják, tán még el is veszejtik…

A jövőtudakoláshoz szükséges lucapogácsa úgy készült, hogy sütés előtt mindenki kiválasztott egy-egy pogácsát, libatollat dugtak bele és akié perzselten bukkant elő a kemencéből, az halálra számíthatott. Lehetett lucacédulákat is rájuk tenni és amelyik épen maradt, az azon szereplő férfinév jelezte, hogy ki lesz a leány jövendőbelije. Naponta is lehetett egyet-egyet ezekből tűzbe vetni és a Karácsonyra maradó egyetlenen szerepelt a majdani kérő neve.

Ősi természetvarázslásból ered, hogy e napon lucabúzát sarjaztatnak. Lapos tányérban búzaszemeket csíráztatnak meleg helyen, amit szájukba vett vízzel táplálnak és ezt is mondogatják mellé: „Néköm kinyerem, jószágomnak legelője, ződ mezeje.” Ha hosszúra nő Karácsonyestére a szára, mikor is égő gyertya mellé a vacsoraasztalra teszik, az jó, „szalmás” termést jelez a jövő esztendei aratásra és jó egészséget mind a családnak, mind a jószágnak. De rontás ellen is foganatosnak tartották, lehetett beteg állattal is etetni.

 

S akinek mindez nem lenne elég, figyeljenek a további varázscselekményekre: este, lefekvés előtt el kell tenni a söprűt, a boszorkányok lovát, fokhagymát kell nyelni rontás ellen és érdemes fokhagymát tenni a párna alá. Külön érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy igencsak alkalmas időpont ezen éjszaka az álmok figyelésére…

Forrás: symbolonintezet.hu

Cikk megosztása itt:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Vélemény, hozzászólás?

Témák

ájurvéda, asztrojóga, asztrológia, buddhizmus, egyetemes hagyomány, életmód, élettan, filozófia,  gyógyászat, gyógynövények, hagyomány, hermetika, hinduizmus, homeopátia, ji king, jóga, kabbala, magiar hagyomány, okkultizmus, taró

Legfrissebb írások

Tartalomjegyzék