Hétfőn reggel kulminál a Skorpió Mársz-Merkúriusz együttállása.
Az elmúlt héten megfigyelhettük, hogy szándékunk szempontjából kitartóbbak, cselekedeteink szempontjából megfontoltabbak lehettünk. Megtapasztalhattuk a víz elemi energia erejét, amelyet most hétfőn reggel még intenzívebben érezhetünk, az együttállás beteljesülésével. Keljünk korán, mivel a vízelem túlsúlyának megfékezését még a hajnali szélidőszakban érdemes elkezdeni!
Szellemi gyakorlatainkban felismerhetjük az érzelmek erejét, amely még ezen a héten megmutathatja magát, mielőtt e jelölők átlépnek a tüzes energetikájú Nyilas jegyébe. Figyeljük meg magunkban az együttérzésre és a gondoskodásra való késztetéseket, illetve azt, hogy hogyan valósítjuk meg!
Kedden, a kora délutáni órákban köszönthetjük a Mérleg havának újholdját, amely ebben a jegyben immár másodszor teljesedik be.
Különösen erős pillanatokat élhetünk meg a harmónia jegyében, hiszen a jegy ura, a Vénusz is itt tartózkodik. Érzelmeinket most a magasabb lehetőségek felé irányíthatjuk, amely a filozófia bölcsességében teljesedhet ki a telihold felé haladva.
Szerdán dél előtt pár perccel, a visszatérő Neptunuszt köszönthetjük a Halak jegyében. Az újkori asztrológia szerint a Neptunusz otthon van a Halakban. A hermetikus gondolkodásmód inkább visszavezeti a transzszaturnáliákat a megfelelő tudati funkcióra – a Neptunuszt a Vénuszra –, így kezelhetővé válnak azok az események, amelyre a transz jelölő rámutat, mint világi történésre. Tudjuk, hogy az eseményeket kívül nem igazán tudjuk kezelni, így érdemesebb azokat a megfelelő szinten rendezni. Jelen esetben az érzelmek tekintetében lesznek visszatérő feladataink, amelyek megoldást kívánnak.
Csütörtökön a napkelte előtti hajnali órákban köszönthetjük a Skorpió jegyébe lépő Napot. Ebben az időszakban lehetőségünk nyílik a belső erők feltérképezésére, különösen, hogy azonnal markáns kvadrát fényszögkapcsolatba lép a Vízöntő jegyében éppen megfordulni készülő Plútóval. A tapasztalható belső feszültség átsegíthet bennünket egy lelki-tudati krízishelyzeten. Ennek kulcsa, hogy felismerjük az összefüggést a belső feszültség és a külső történés között – így abban a pillanatban ráláthatunk a megoldásra!
Ebben segítségünkre lesznek a Skorpió Merkúriusz-Rák Jupiter-Halak Szaturnusz átfutó trigon, amely ekkor tetőzik. Vizes fényszögkapcsolat lévén, a megoldandó feladat minden bizonnyal a gondoskodás témáját öleli fel.
Vajon mi hogyan gondoskodunk magunkról, környezetünk lényeiről? Fontos, hogy megfigyeljük ténykedéseink folyamatát, amelyen keresztül ráláthatunk a dinamikára is.
Képletfelállításhoz az AstroSky® Asztrológiai Rendszert használjuk.







