Javas blog

Élettani szösszenetek az óraátállításhoz

Amennyiben az eltolódás fennakadást vagy kellemetlenséget okoz, akkor gyaníthatjuk, hogy nem az egyetemes rendhez igazítjuk életünk ritmusát.

Ha módunkban áll, igazodjunk a Nap ritmusához – napkelte, dél, napnyugta –, de legalábbis tudatosíthatjuk például Napkeltekor: „most felkel a Nap, ilyenkor élednek a vízerők, növekednek és csíráznak a napunk eseményei”.

Délben: „most delel a Nap, a tűz, vagyis az átalakító erőnk ilyenkor a legerősebb a nap folyamán”. Ekkor javasolt ebédelni. (Akkor van dél, amikor délről süt a Nap, azaz delel).

Naplemente idején tudatosítsuk: „most van Napszentület, egy kis ideig kiegyenlítettek az energiák, még a szél is eláll”. Ilyenkor javasolt gyakorolni az elcsendesedést, az elnyugvást. Már vége a napnak, a később elfogyasztott táplálékok nem alakulnak át teljesen nektárrá.

Ha a Nap kiemelt pontjait tudatossággal megtiszteljük, akkor rálelhetünk az égi rendre, amelyhez igazodva rendíthetetlen ritmust követhetünk, és nem billenthet ki az időmérő eszközök ide-oda tekergetése.

Ha órát figyelünk, akkor szemléljük a szervórát, keresve magunkban érzetek áramlását!

 

A kép forrása: K. Howard/UNSPLASH

Cikk megosztása itt:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Vélemény, hozzászólás?

Témák

ájurvéda, asztrojóga, asztrológia, buddhizmus, egyetemes hagyomány, életmód, élettan, filozófia,  gyógyászat, gyógynövények, hagyomány, hermetika, hinduizmus, homeopátia, ji king, jóga, kabbala, magiar hagyomány, okkultizmus, taró

Legfrissebb írások

Tartalomjegyzék